2008. JÚLIUS 21.
Két érem az OB-n

Egy ezüst- és egy aranyérmet nyertem a hétvégi OB-n Debrecenben. Az elmúlt hetekhez képest sokkal jobban ment a futás. Az első nap 1500-on Szemeti Peti (UTE) erős volt, az utolsó körben nem tudtam vele maradni és a végén, amikor láttam, hogy biztos a második hely, már az 5000-re spórolva kikönnyítettem.

A vasárnapi 5000-et sokáig Végh Tibi (ARAK) vezette, majd 3000m után Minczér Albi (VEDAC) megindult - ekkor kezdődött az igazi verseny. Csengetésnél még volt 15-20 méter hátrányom, de a vizesároknál már én voltam elöl és nyertem... Most néhány napot pihenek, nyár végén és ősszel pedig utcai versenyeken futok.



Eredmények





2008. JÚLIUS 6.
Nem lesz Olimpia

Hétvégén a Balaton Bajnokságon futottam 1500-at, második lettem egy 3:57-es futásnál. Az állapotom nem állt helyre. Július 19-éig, a magyar bajnokság időpontjáig, ami a végső határidő, ebből már nem lesz olimpiai szint. Hétfőtől a szekszárdi AC fiataljaival elmegyek Alsóbélatelepre, a szokásos egyhetes nyári edzőtáborba, legközelebb már csak két hét múlva, a magyar bajnokságon versenyzek...

2008. JÚNIUS 24.
Rossz állapot

Nagyon gyengén futottam az Európa Kupán. Azt tudtam, hogy nem ez lesz életem versenye, de ennél azért többre számítottam. A hétvégi Iharos Emlékversenyt (3000 m) is kihagyom, inkább csinálunk néhány kemény edzést. Bár a futás még nem megy igazán, a közérzetem már sokkal jobb. Remélem hamarosan a lábaim is megindulnak. Legközelebb június 5-én, a Balaton Bajnokságon versenyzek.

2008. JÚNIUS 19.
Vasárnap 3000 Isztambulban

A magyar válogatott ma Isztambulba repül, a hétvégi Európa Kupára. Magyarország mellett Horvátország, Románia, Svájc, Svédország, Szlovénia, Törökország és Ukrajna szerepelnek az első liga B csoportjában.
Én a 3000-et futom vasárnap délután. Meglátjuk milyen lesz; a vas miatt kicsit merevnek éreztem magam a mai, indulás előtti résztávos edzésen.

2008. JÚNIUS 14.
1500-as erőlködés

Múlt hétvégén Zalaegerszegen rosszul ment, az 1500-at már az első kör után feladtam. Az edzések sem estek jól az elmúlt két hétben, könnyen savasodok, fáradékony vagyok, ami elszomorít, mert eddig idén minden klappolt. A vérkép vashiányt mutatott, remélem nincs többről szó, mert ez viszonylag könnyen orvosolható. Azért a versenyzést nem szüneteltetem. Most szombaton a Budapest Bajnokságon indultam, ugyancsak ezerötön, amit szenvedve bár, de befejeztem, 3:47,35-tel második lettem. Szemeti Peti nyert 3:43,6-tal, Takács Dávid harmadik 3:48,6-tal. Igyekszem rendbe jönni, és megfutni az olimpiai szintet – öt hetem van rá...

2008. MÁJUS 30.
Felejthető Belgrád

Nem sikerült a belgrádi verseny... A szervezők 7:50-55 közötti első 3000m-t kértek a nyulaktól. Meglepő módon ezt az erős iramot szinte mindenki bevállalta, így egyedül maradtam és az élénk szélben nem tudtam tartani a tempót. Féltáv után - amikor éreztem, hogy nem tudom azt futni, amit terveztünk - lélekben feladtam és említésre sem méltó 14:30-cal értem célba. Jó állapotban vagyok, ez most így sikerült - a következő versenyre koncentrálok.

2008. MÁJUS 26.
5000 előtt 1500

Szombaton Veszprémben futottam 1500 métert. Kállay Dani (VEDAC) segített 1000-ig, onnan egyedül maradtam és 3:45,76-tal nyertem. A futás jól ment, de - valószínűleg a múlt héten végzett erős edzések miatt - egy kicsit "tempósnak" éreztem magam. Innentől jobban odafigyelünk a versenyekre. Ezen a héten csak könnyen edzek, hogy a május 29-i, belgrádi 5000m-re friss legyek.

Eredmények

2008. MÁJUS 20.
Gyorsnak kell lenni

Május 17-én, Győrben rendezték a 10000m-es Magyar Bajnokságot. A rövid szintteljesítési időszak kezdetén egy esetleges sérülés elkerülése érdekében úgy döntöttünk, rajthoz állok, de nem futom végig: 3000-ig mentem. Az erős kezdéssel kissé megzavartam a mezőnyt, részben ez is eredményezhette, hogy nem papírforma-eredmény született. A dobogóra végül a Minczér-Szemeti-Tóth hármas állt.
A versenyszezon beindultával mostantól a gyorsaságot fejlesztjük. Ennek jegyében 24-én, szombaton az Egyetemi és Főiskolás OB-n futok Veszprémben 1500-at.

2008. MÁJUS 10.
Zentai háromezer

A 48. Magyar Szó Kupa szervezőinek meghívására, Zentán futottam idei első pályaversenyemet. Az élénk szél és az ellenfelek hiánya miatt közepes, 8:10,53-as idővel nyertem a 3000 métert. A Zentai Atlétikai Klub a lehetőségeihez mérten színvonalas versenyt szervezett, néhány számban erős mezőnyt sikerült összehozniuk. Sajnos a 3000 méter nem ilyen volt. Legközelebb május 17-én, a 10000m-es OB-n futok.

Eredmények

2008. MÁJUS 3.
Jóleső mérföld Attnangban

Péntek délután Minczér Albival Tatáról átautóztunk Attnangba (Felső-Ausztria), ahol másnap egy utcai műfajban különösen ritka távon, mérföldön évről évre megszervezett versenyen indultunk.
A kisváros szűk utcáin éles kanyarokkal vezetett a pálya, emiatt, bár végig jól éreztem magam, az utolsó fordítónál ki is sodródtam, végül csak 8. lettem az elég erős mezőnyben.
Albi a 18. helyen végzett. Az utcai futásokból elég is volt. A héten Szekszárdon edzek és végre elkezdődnek a pályaversenyek: május 6-án a vajdasági Zentán 3000-et futok.

Eredmények

2008. MÁJUS 2.
Véget ért a tatai edzőtábor

Az elmúlt két hetet Tatán töltöttem a már szokásosnak mondható csapattal (Minczér Albi, Takács Dávid, és a Héraklész Program utánpótlás-kerete, benne a szekszárdi Zsigmond Előd és Asztalos Dénes).
Hétfőn Tatabányán meglátogattuk a 91 éves Hires Laci bácsit, Németh Gyula, Mecser Lajos és nagybátyám egykori mesterét, aki - elképesztő - már 1938-ban nyert magyar bajnokságot - az először rendezett 3000 méteres akadályfutásban!
Tegnap hazautaztam a szekszárdi majálisi futóversenyünkre is, amin csak szervezőként vettem részt (bővebben: www.sportelmeny.hu).
Az edzések nagyon biztatóan mentek, kíváncsi vagyok mire leszek képes a holnapi mérföldes versenyen Ausztriában.

2008. ÁPRILIS 13.
Utcai futás - Virovitica

A szombati mezei OB másnapján egy 5420 méteres utcai futáson indultam Verőcén (Virovitica, Horvátország). Ebbe a városba mindig szívesen megyek, nem csak a jó pénzdíjak miatt – itt szeretik az atlétikát, évente több rövidebb-hosszabb hangulatos versenyt is rendeznek önállóan, vagy Barcs városával közösen. Ezt a mostani futást nehézségek nélkül nyertem (15:59-cel). Második Benedek Zsolt (HUN), harmadik Zoran Zilic (CRO).

2008. ÁPRILIS 12.
Mezei OB - Nadap

A 6 km-es rövidebb távon ("kismezei") indultam. Minden rendben volt, de a lejtőket nem tudtam úgy megfutni, mint a többiek, ezért nem is erőltettem. Tóth Laci (Pécs) győzött, én lettem a második, Minczér Albi harmadik.
Holnap, vasárnap este Verőcén (Horvátország) futok egy 5,5 km-es utcain. Jövő héten Albival Szekszárdon edzünk, aztán két hetes tatai edzőtábor következik.

2008. MÁRCIUS 18-29.
Edzőtábor - Veszprém

A dublini versenyről hazaérve közvetlenül Veszprémbe utaztam. A "Héraklész" és a "Csillag" program keretében az ifi és utánpótlás korú versenyzőknek szerveztek itt edzőtábort, ehhez csatlakoztam a veszprémi középtávfutók edzője, Stupián Anikó közbenjárásának köszönhetően. Velünk volt az edzőm is, így hat hét után ismét személyesen tudta felügyelni edzésmunkámat. A veszprémi két hét alatt a szeszélyes időjárás néha megnehezítette ugyan a dolgunkat, de Minczér Albival, Szemeti Petivel és a fiatalokkal nagyon jó edzéseket csináltam. Következő versenyem április 12-én a mezei OB lesz, ami a 100. Mezei Országos Bajnokság...

2008. MÁRCIUS 18.
Győzelem Dublinban

Vasárnap Dublinban a Szent-Patrik-napi utcai versenyt megnyertem. Napsütéses, de szeles időben futottunk. Féltávnál megpróbáltam elfutni a mezőnytől, de a szél miatt jobbnak láttam a végére hagyni a döntést. Az ír gyerekek kőkemények: négyen fordultunk a kb. 300 méter hosszú, enyhén lejtő célegyenesbe, fej-fej mellett hajráztunk, csak az utolsó 20 méteren sikerült élre kerülnöm. A szelet és a helyiek szerint 5km-nél kicsit hosszabb pályát figyelembe véve a 14:28-as időm nem rossz. Utoljára féléve versenyeztem, jó győzelemmel kezdeni az évet...
Ezt a versenyt egyébként, nemcsak a Szent-Patrik-nap miatt, az írek és Dublin városa egyaránt nagyon komolyan veszik. A főszervező, Eamonn Coghlan egykori klasszis hosszútávfutó, 1983-ban 5000 méteren világbajnok volt.

Eredmények



Tovább

2008. MÁRCIUS 13.
Verseny - Dublin

Idei első versenyem vasárnap, március 16-án, Írországban, Dublinban lesz. A Szent Patrik nap alkalmából rendezett utcai 5 km-es versenyen elsősorban az ír élmezőny indul. Engem egy ottani barátom, John Eves hívott meg. Szombat este repülök.

2008. MÁRCIUS 4.
Újra itthon

Február 29-ei landolás után, újra itthon készülök. A magaslaton töltött hat hét alatt végzett edzésmunkát hasznosnak érzem. Minden rendben, bár most még vissza kell állnom a nyolcórás időkülönbségre. A magaslaton rendszeresen készülők tapasztalata és a szakirodalom szerint két hét múlva jelentkezik majd a magaslat pozitív hatása. Hamarosan kiderül, hogy hol és milyen versenyen tesztelhetem a formámat. Az idei versenyeim megszervezésében Knipl István, korábbi kiváló középtávfutó, az Elite-athletics menedzsere segítségét kértem...

2008. FEBRUÁR 15.
Edzőtábor - Santa Fe

Végéhez közeledik a január közepén megkezdett magaslati edzőtáborozás. A harmadik hét végén, miután Dávid és Albi hazautaztak, Santa Fé-be költöztem át, ott élő unokatestvéremhez. Néhány könnyebb napot követően már itt, 2130 méteren is kemény résztávos edzéseket tudtam csinálni, a pihenőidő növelése nélkül. Az időjárásra sem lehet panasz; az elmúlt két hétben 10-15 fokos, ideális futóidő volt. Az edzéseredmények is biztatóak, kíváncsi vagyok, tengerszinten mire leszek képes...

2008. JANUÁR 30.
Edzőtábor - ABQ

A második hét is eltelt a magaslati edzőtáborban. Az akklimatizáció meglepően gyorsan és jól sikerült. Bár az elején még a könnyű kocogás is nehezemre esett, néhány nap elteltével megszoktam a 8 órás időeltolódást és az oxigénhiányt. Az első hét könnyített résztávos edzései után, ezen a héten már keményebben futottunk. Meglepő módon a résztávok között a vártnál kevesebb pihenőidő is elegendő, persze még így is majdnem kétszer annyi pihenés kell, hogy a tengerszinten megszokott iramot tudjam futni. A könnyű napokon általában az Albuquerque Academy-n futunk és csak a résztávos edzésekre megyünk a szállásunktól 20 perc autóútra eső egyetemi (UNM) pályára.

2008. JANUÁR 09.
Edzőtábor – Albuquerque, Új-Mexikó, USA

A terveknek megfelelően hathetes magaslati edzőtábor következik. Január 16-án utazom az Egyesült Államokba, az "egy mérföld" (1609 m) magasan fekvő Albuquerque-be. Az első három héten Minczér Alberttel és Takács Dáviddal készülök. Szállásunk az edzésre kiválóan alkalmas "Albuquerque Academy" közelében lesz.
Kint néhány fedettpályás versenyen is indulni szeretnék, de hogy mikor és milyen távon, az majd a forma alapján dől el. A február végi hazautazás azt is jelenti, hogy a fedettpályás magyar bajnokságon nem indulok.